A The Washington Post máj. 12-i számában Benjamin Weiser azt írta, hogy Victor Stanculescu védelmi miniszter volt az egyik főszereplője a Nyugatra irányuló titkos fegyvereladásoknak, amelyek sokmilliárd dollárral gazdagították Ceausescut. Az újságcikkel kapcsolatban a Rompres cáfolta ezt a hírt, azzal, hogy a Védelmi Minisztériumnak nincs tudomása ilyen ügyletekről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
1990. december 18.
Victor Stanculescu védelmi miniszterrel tárgyalt a közelmúltban Mihály volt román király. Minderről a Genfben élő ex-uralkodó számolt be a The Washington Post tudósítójának. Mihály nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy "bizonytalan benyomásokat" szerzett a miniszterről, aki a fordulat előtt a védelmi miniszter helyettese volt. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
1991. július 5.
A New York Times júl. 5-i számának szerkesztőségi kommentárja szerint Románia vezetői tétlenül figyelik, amint a szennysajtó ismét gyűlöletet hirdet minden kisebbség, zsidók, magyarok, cigányok ellen. Az 1946-ban háborús bűnösként kivégzett Antonescut mártírként ünneplik. Antonescu 1940-ben keményebb zsidótörvényeket vezetett be, mint Németország. Példátlan kegyetlenséggel gyilkolták és deportálták a zsidókat Antonescu idején. A Washington Post júl. 5-i száma arról tudósít, hogy "Románia nacionalista újságai nosztalgiával írnak Ceausescuról és támadják a magyarokat, zsidókat és cigányokat." Romániában már három nagyvárosban neveztek el utcát Antonescuról. /MTI/
1991. október 30.
Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia leállította hírszerző tevékenységét az Egyesült Államokban, viszont Románia és Bulgária kémei továbbra is működnek, jelentette ki Harry Brandon, az FBI vezetője. /The Washington Post, okt. 30., MTI/
1991. november 17.
A Washington Post nov. 17-i száma szerint a Securitate utóda, az SRI külföldön is folytatja a gyilkos terrort. Lengyelország, Magyarország és Cseh-Szlovákia felhagyott az USÁ-ban történő hírszerzéssel, de ez nem mondható el Romániáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
1993. február 26.
A The Washington Post febr. 26-i száma Tőkés Lászlóval készített interjút közölt. A lap arról írt, hogy a környező országokbeli magyar kisebbség időzített etnikai bomba, s hogy a csaknem 2 millió romániai, a 700 ezer szlovákiai magyar éppúgy autonómiát akar, mint a vajdasági magyarok. Adrew Borovie szerint "egyes magyarok a trianoni határok kiigazításáról beszélnek." /Amerikai lap az etnikai bombáról. = Magyar Hírlap, febr. 27./
1993. május 5.
Tőkés László püspök - eleget téve a meghívásnak - Hollandiába, majd Franciaországba /máj. 1-5./ látogatott, egyházi és politikai jellegű megbeszéléseket folytatott, a Romániának nyújtandó segélyekről tárgyalt. Tárgyalópartnereit megismertette az RMDSZ álláspontjával. /Tőkés László Párizsban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./ A vele készített telefoninterjúban elmondta, hogy Hollandiába a Románia segélyezésével is foglalkozó Telos Alapítvány hívta meg. Az EBEÉ kisebbségi főbiztosának munkatársait tájékoztatta a kisebbségi problémákról. Hollandiában az egyik lap /Traw/ Tőkés püspök ártalmas a romániai magyarok szervezetére címmel írt cikket, ismeretlen forrásokra hivatkozva. A Washington Post pedig azt állította, hogy "Tőkés László radikális magyar nacionalizmusát" többen is elítélik. /Barabás Zoltán: Exkluzív interjú Tőkés László püspökkel, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./ A hivatkozott cikk szerzője David B. Ottoway, aki A román politika nyitása a kisebbség felé címen azt írta, hogy "Tőkés és más radikális magyar nacionalisták Erdély autonómiájának visszaállítására, vagyis területi önkormányzat megteremtésére törekszenek, s ez a román nacionalisták értelmezése szerint a terület Magyarországhoz való csatolásának első lépése." /The Washington Post, ápr. 3./
1993. augusztus 7.
Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke pontos sajtóhivatkozásokkal részletezte, mi is volt a titkos neptuni tárgyalás. Most azt mondják, nem volt titkos, holott a tárgyalásokról először beszámoló Washington Post ápr. 3-i számában David B. Ottoway titkos kerekasztal-találkozóról /secret round-table meeting/ írt. A titkos román-magyar találkozókról a Washinton Postban közzétett tájékoztatáson kívül hónapokon át semmi sem került nyilvánosságra. A New York Times jún. 20-i számában David Binder közölt újabb részleteket a találkozóról. Ezt követően, a Romániai Magyar Szó hasábjain, júl. 21-én, egy körinterjú keretében a tárgyalások résztvevői, Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők először beszéltek a történtekről. Az amerikai lapok és a részvevők nyilatkozatai alapján összegezhető, hogy a tárgyalások 1992 elején kezdődtek és négy megbeszélés volt. A netuni találkozón egyezmény született, Binder "neptuni megegyezésről" /Neptun acord/ írt, Frundáék azonban csupán "eredményekről" nyilatkoztak. Tőkés László áprilisban az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakcióihoz írt levelében magyarázatot kért a The Washington Postban megszellőztetett "titkos kerekasztal-találkozóval" kapcsolatban. Levelére nem kapott választ, ezért máj. 30-án Tokay György és Verestóy Attila frakcióvezetőkhöz írt levelében újból sürgette az ügy tisztázását. Legutóbb a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjesztett levelébe kért választ, követelve ugyanakkor, hogy az SZKT tisztázza a "titkos kerekasztal-találkozó" ügyét. Április eleje óta Tőkés László nem kapott választ leveleire. A mai napig nincs válasz arra, hogy a nevezett RMDSZ-képviselők milyen felhatalmazás alapján, milyen minőségben tárgyaltak, volt-e megbízásuk? Nem fogadható el az, hogy magánszemélyekként tárgyaltak a hatalommal. Nyilvánvaló, hogy az RMDSZ mértékadó képviselőit látták bennük. Hrebenciuc magánszemélyként tárgyalt? A hatalom két év óta visszautasítja az RMDSZ II: kongresszusának országis román-magyar kerekasztalra vonatkozó javaslatát. ? Romániának jelenleg szüksége van arra, hogy elfogadják, hogy az Európa Tanács tagja lehessen. Ezért állít fel Nemzetiségi Tanácsot és ezért tart titkos tárgyalásokat. Ez az igazi tétje a tárgyalásoknak. Ezt mutatja a The Washington Post ápr. 3-i cikkének címe is: Románia kezdeményező lépéseket tesz a magyar kisebbség felé. The New York Times, júl. 20-i cikkének címe: Románok és magyarok valamelyest erősítik egymás között a bizalmat. A cikket ismertető International Herald Tribune jún. 21-i írásának címe: Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat. ? Ahány cím, annyi valótlanság, állapította meg Tőkés László. A hiányzó legitimitást kívánták pótolni a találkozók szervezői és a sajtó beszervezői. Az RMDSZ hitelességének csorbítását célozta a The Washington Post áprilisi cikkének megállapítása. "Tőkés és más magyar nacionalista radikálisok Erdély autonómiáját szeretnék újra?" Ez a szövegrész támadás az RMDSZ autonómia-koncepciója ellen. A cikk szerint Tokay György Tőkés László etnikai tisztogatással kapcsolatos kijelentésével kapcsolatban kifejtette: "Tőkés pap, biblikusan gondolkozik, és néha apokaliptikus látomásai vannak. Hibázik." A cikkíró megállapította: "Tőkés vádjai, amiket mind budapesti, mid washingtoni látogatása alkalmával tett, megdöbbenést keltettek nem csupán a román hivatalosságok körében, hanem a mérsékelt magyar nacionalista vezetők között is." /Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke: A Hatalom uszályában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./
1993. szeptember 6.
1992. aug. 24-én az RMDSZ Országos Elnöksége Széken tartott ülésének meghívott vendége volt Hámos László, a Hungarian Human Rights Foundation /HHRF/ vezetője, aki akkor vitába szállt Tokay Györggyel. Tokay György akkor tért haza amerikai útjáról. Hámos leszögezte, hogy Tokay nem azokkal a szenátorokkal tárgyalt, akiknek valóságos döntési joguk van, hanem azokkal, akik a Románia iránti barátságos politika hívei. Azokkal a szenátorokkal, akiknek szavuk van, akikkel Tőkés László is tárgyalt, Tokay nem vette fel a kapcsolatot. Hámos László hangsúlyozta: Tokay Györgynek a Washington Post ápr. 3-i számában megjelent nyilatkozata nemcsak Tőkés Lászlónak ártott, hanem az egész erdélyi magyarságnak. Ebben a lapban jelent meg az első nyilatkozat RMDSZ-vezetőtől egy másik RMDSZ-vezető ellen. Tokay ugyanis biblikus elképzelésekkel elfoglalt papnak nevezte Tőkés Lászlót. A Neptunfürdőn tartott megbeszélés kezdeményezője, a Project on Ethnic Relations néhány tagú alapítványocska. Egyik résztvevője Alan Kassof, aki 1986-ban azt erősítgette, hogy a román kormánnyal lehet tárgyalni. Kassof 1990-ben Traian Chebeleuval állapodott meg a Neptunhoz vezető tárgyalások elindításáról. David Binder, aki az RMDSZ-t megrágalmazó emlékezetes cikket írta a New York Timesben, az elmúlt években a pozitív Ceausescu-kép építője volt az amerikai lapban, emellett nem romániai tudósító, mégis ott volt a Neptunon. /Zöld István: Kikkel tárgyalgatunk? Beszélgetés Hámos Lászlóval, a Hungarian Human Rights Foundation vezetőjével. = Orient Expressz (Bukarest), szept. 6./ The Washington Post ápr. 3-i számában Tokay György kijelentette: "Tőkés pap, biblikusan gondolkodik és néha apolitikus látomásai vannak. Hibázik.
1993. október 22.
A PER /Project on Ethnic Relations/ igazgatója, dr. Allen H. Kassof és társigazgatója, Livia B. Plaks nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek a vihart kavart, a köztudatba Neptun-ügyként bekerült tárgyalásokról. Dr. Kassof elismerte, hogy a román vezetésen belül egyesekkel van kontaktusuk. Ismét hangoztatták, hogy a tárgyalások nem voltak titkosak, az első találkozón ott volt Domokos Géza, az RMDSZ elnöke, a másodikról a PER vezetői személyesen tájékoztatták Markó Bélát előzetesen és utólag is, aki ugyancsak hivatalos volt, de nem tudott Svájcba eljönni. Az volt a PER célja, hogy a románok és magyarok leüljenek egy asztalhoz, nemzetközi megfigyelők jelenlétében. Nem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalásokon megjelent magyar képviselőket támadták, hiszen jól képviselték a magyar érdekeket a tárgyalásokon. A PER vezetői szerint egyedül a kis lépések politikája helyes. /Lambert Gábor: Csak a kis lépések taktikája vezethet eredményre ? vallják a neptuni közvetítők. = Magyar Nemzet, okt. 22./ Kassof, a PER igazgatója nyilatkozatában összefoglalta a PER tevékenységét és az elmúlt időszakban történt megbeszéléseket. Közölte, hogy a nem hivatalos értekezletekre 1992 januárjában Bukarestben, 1992 júniusában Neptunfürdőn, 1993 februárjában Svájcban, 1993 júliusában ismét Neptunfürdőn került sor. Az 1992-es találkozókon Domokos Géza RMDSZ-elnök is részt vett. Markó Bélát pedig mindvégig tájékoztatták a találkozókról. A találkozókról a The Washington Postban megjelent egy cikk, a neptunfürdői találkozóról a svájci sajtó is írt, ezzel érvelt a Kasof a nyilvánosság mellett. Kasof jelezte, hogy sajnálja a New York Timesban megjelent cikket. Az amerikai újságíró cikkével ellentétben a határok kérdése fel sem merült a megbeszéléseken. Kassof kijelentette, hogy folytatni akarják a tárgyalásokat. /Minden út az első lépéssel kezdődik. Allen H. Kasof, a Project on Ethnic Relations /PER/ igazgatójának nyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./
1993. november 8.
Erdélyre mind a románság, mind a magyarság érzékeny, állapította meg Ion Iliescu elnök a The Washington Postnak még októberben adott interjújában, melyet most a Dimineata napilap közölt. Iliescu elnök értetlenkedését fejezte ki, hogy még nem írták alá a magyar-román alapszerződést. Az elnök magas szintű találkozót sürgetett magyar vezetőkkel. Iliescu magas szintű találkozót sürget. = Magyar Hírlap, nov. 8./
1994. július 5.
A Washington Postban D. B. Ottaway Az identitásért folyó harc megosztja Erdélyt című írásában bemutatja, milyen nehéz a magyarok helyzete Erdélyben a román ultra-nacionalisták miatt. Részletesen ír Funar kolozsvári polgármester tevékenységéről. A cikkíró a Mátyás-szobor körüli vitát olyan gyújtóanyagnak tekinti, ami egy balkáni konfliktushoz vezethet. Megszólaltatja Tőkés Lászlót, aki szerint a szobor szimbolizálja a magyarság harcát. /D. B. Ottaway: A Battle for Identity Divides Transylvania. = The Washington Post, júl. 5./
1994. augusztus 1.
A The Washington Times tudósít Romániáról, a súlyos gazdasági gondokról, a román-magyar határ zsúfoltságáról. Kolozsváron a nacionalista Funar polgármesternek útjában áll a város főterén álló Mátyás-szobor, egy magyar király szobra. A szobor eltávolítása érdekében ásatásokat szorgalmazott a téren, azonban a minisztérium ezt megtiltotta. /David B. Ottaway: Post-Communist Country A Pre-Industrial Time Warp. = The Washington Post, aug. 1./
1996. október 5.
Washingtonban, a Fehér Házban tizenhat amerikai magyar vezető Samuel Berger nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettessel, Daniel Fried közép-európai igazgatóval és Marshall Adair külügyminisztériumi főcsoportfőnökkel tartott megbeszélést. Ludányi András rámutatott a The Washington Postban Blinken és Moses nagykövetek által jegyzett cikk történelmi hibáira, s arra, hogy az írás túlbecsüli a magyar-román alapszerződés értékét. Berger és Fried kifejtette: az Egyesült Államok felelősséget érez az iránt, hogy nyomást gyakoroljon Romániára és Szlovákiára az alapszerződés betartására. Hozzátették, hogy a közép-európai kisebbségi kérdés figyelemmel kísérése továbbra is prioritást élvez a Clinton-kormányzat politikájában. Az amerikai magyar vezetők indítványozták, hogy az amerikai képviselőház törvényben rögzítse az alapszerződések érvényesítésének aktív nyomon követését, időnként tényfeltáró küldöttséget irányítsanak a helyszínre, az amerikai segélyprogram kiterjesztését a kisebbségi intézményekre, az önrendelkezés elvének felkarolását, a kulturális autonómiának és az önkormányzati törekvéseknek a nem ellenzését. /Magyar Nemzet, okt. 5., Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
1999. május 24.
Ion Iliescu volt román államfő a The Washington Postban megjelent cikkében amellett kardoskodott, hogy a NATO-nak távol kellene tartania az oroszokat a Duna vidékétől, illetve a Balkántól. "Ne kényszerítsétek Romániát és más országokat arra, hogy megnyissák határaikat és főútvonalaikat a Koszovóba tartó orosz csapatok és harckocsik előtt" - intette a NATO-t Iliescu. Szerinte Románia bevonásával kell békét kötni Jugoszláviával. /Tartsák távol az oroszokat! Iliescu ellentmondásos cikke a The Washington Postban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./
1999. május 27.
Ion Iliescu véleménye, miszerint Oroszországot távol kell tartani a koszovói rendezéstől, nem Románia hivatalos álláspontját tükrözi - szögezte le Emil Constantinescu szóvivője. A román államelnöki hivatal megdöbbenéssel szerzett tudomást Ion Iliescunak, az RTDP vezetőjének a The Washington Post hasábjain megjelent cikkében kifejtett álláspontjáról, miszerint Románia félne attól, hogy Oroszország részt vesz a jugoszláviai béke megteremtését szolgáló tárgyalási folyamatban - hangsúlyozta Rasvan Popescu szóvivő. /Iliescu véleménye nem a hivatalos román álláspontot képviseli. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./
1999. május 31.
Oroszország bukaresti nagykövete szerint kizárt, hogy Ion Iliescu volt államfő írta azt az amerikai sajtóban megjelent cikket, amely azt ecsetelte, hogy milyen veszélyekkel járhat Délkelet-Európára nézve, ha Oroszországot bevonják a koszovói rendezési folyamatba. Iliescu a The Washington Post című lapnak írt cikkében kérte az amerikai vezetést: "tartsák távol a Dunától az orosz tankokat". Valerij Kenyajkin, az Oroszországi Föderáció bukaresti nagykövete nyilatkozatában úgy vélekedett a cikkről, hogy azt valószínűleg "a beteges oroszgyűlöletben szenvedő, Brzezinski-stílusú politológusok írhatták", mert "Iliescu úr sokkal okosabb és rátermettebb annál, semhogy olyasmit írjon, mint ami ebben a cikkben áll". /Orosz nagyköveti reagálás az Iliescu-cikkre Az "elvtársak" csak tudják. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2000. február 14.
A The Washington Post febr. 12-i száma a háromszéki Kilyénből (Chilieni) keltezett riportban számolt be arról, hogy a hétszáz lelket számláló településen, ahol a lakosság 96 százalékban magyar, megdöbbentek azon, hogy a román ortodoxok új templomát pusztán 30 hívő érdekében csaknem teljes egészében állami pénzből építették meg. A cikk beszámolt arról, hogy a 75, illetve 85 százalékban magyarok lakta Kovászna és Hargita megyében a román ortodoxok 65 templomot akarnak építeni. Ez az amerikai szerző szerint több évtizedes, elnyomatással, sőt kiűzetéssel kapcsolatos félelmeket élesztett újra, és aggodalmat keltett Budapesten is. /(Kárpáti János, Washington): Kilyén és az amerikai sajtó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./
2001. május 3.
Románia a NATO-csatlakozás útján fog haladni akkor is, ha a szövetség nem veszi fel tagjai közé a 2002-es prágai csúcstalálkozón - jelentette ki máj. 1-jén Mircea Geoana. Geoana szerint Románia csatlakozási esélyei komolyan megnövekedhetnek, ha időközben megtörténne a katonai reform, illetve a gazdasági növekedés. Ugyanakkor visszautasította a Washington Post újság múlt heti vezércikkében megjelenteket, miszerint a romániai politikai helyzet törékeny, és így nincs túl sok esély arra, hogy 2002-ben Románia csatlakozhasson az észak-atlanti szövetséghez. - A diplomáciai hadjárat része, hogy Adrian Nastase miniszterelnök máj. 14-én részt vesz a brüsszeli NATO-összejövetelen, amely a 2000-2001-es Nemzeti Csatlakozási Tervezet teljesítését vizsgálja majd. /NATO-csatlakozás akár 2002 után is. Nastase Brüsszelbe látogat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2002. október 16.
Saját pénzén építtetett szent hajlékot Sepsikilyénben a sepsiszentgyörgyi pap - saját állítása szerint. Már az utolsó simításokat végzik. Sepsikilyénben összesen mintegy 30 ortodox vallású ember él, 4-5 család a hétszáz fős településen. A Sepsiszentgyörgytől négy kilométerre fekvő Sepsikilyén, a megyeszékhely csatolt települése. A magyar lakosság fogy, öregszik. A Washington Post 2000. febr. 11-i számában az amerikai újságíró, Peter Finn is furcsállta, hogy "Románia közepén, 96 százalékban magyarok által lakott faluban egy új ortodox templom épül, 30 hívőnek, állami pénzből". Az amerikai riporter kitért az akkori magyar kormány aggodalmaira, Bálint-Pataki József, a HTMH munkatársa szerint a "végső cél az ország etnikai arculatának megváltoztatása", Orbán Viktor egykori miniszterelnök pedig "érdekeltségnek" nevezte a Kovászna és Hargita megyei templomépítéseket. Ugyanebben a cikkben szerepelt Nicolae Branzea akkori vallásügyi államtitkár nyilatkozata, mely szerint 1999-ben a kormány 85 ezer dollárt utalt ki a Kovászna és Hargita megyei ortodox egyháznak. Peter Finn a sepsikilyéniekre hivatkozva írt arról, hogy a helyi ortodox egyházmegye 20 ezer dollárt kapott az államtól a templom építésére, és a helybeliek tulajdonképpen azt rosszallták, hogy a katolikus és protestáns felekezetek semmilyen állami támogatást nem élveznek. /Farkas Réka: Ortodox templom néhány hívőnek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./
2002. október 22.
A szegénységgel, korrupcióval, befejezetlen reformokkal és más gondokkal küszködő Románia most számos bajára remél gyógyírt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetétől. A The Washington Post bukaresti keltezésű cikke szerint a román tisztségviselők ujjonganak az örömtől, mivel már tudják, a prágai NATO-csúcson Romániát meghívják, hogy csatlakozzon az észak-atlanti szervezethez. Nyugaton viszont Románia betagolását egy némileg kockázatos bővítés részének tekintik. Ion Iliescu elnök szerint a NATO-csatlakozás lehetővé teszi Romániának a betagolódást a civilizált világba. Adrian Nastase miniszterelnök szerint a NATO- tagság vonzani fogja a külföldi tőkét, s növeli az ország geostratégiai szerepét. 2001. szeptember 11-e előtt Romániának nem sok esélye volt a NATO-csatlakozásra a korrupció és a demokrácia erejével szembeni kétségek miatt. A fegyveres erők létszáma 1989 óta egyharmadára, százezer főre csökkent. Románia hazai össztermékének csaknem 2,4 százalékát fordítja védelemre, többet, mint a legtöbb nyugat-európai állam. /Amerikai lap a NATO-tagjelölt Romániáról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./
2002. november 2.
A valóság és a mitológia érdekes egybekapcsolódásának nevezte a Szekuritáté-problémát Mircea Geoana külügyminiszter nov. 1-jei sajtótájékoztatóján. Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a Washington Postban megjelent cikkről, amely a volt szekusokkal foglalkozik, a külügyminiszter kijelentette: a románok által oly gyűlölt szervezet "hírneve" sokkal tovább él, mint az intézmény "valóságai". Jelenleg a titkosszolgálatok személyzetét mintegy 85 százalékban 1990 után képezték ki. Az elkövetkező időszakban a román hatóságok teljesíteni fogják mindazokat a kötelezettségeket, amelyek Románia leendő NATO-tagságával járnak, jelentette ki Geoana, majd hozzáfűzte: nov. 23-tól működik majd az az iroda, amelynek tevékenységéhez tartozik mindazon személyek ellenőrzése, akiknek a NATO-jelzéssel ellátott dossziékhoz lesz hozzáférhetősége. Romániának a prágai csúcstalálkozóra való meghívása pedig azt jelenti, hogy a szeku témája lassan el fog tűnni. Mircea Geoana üdvözölte a Moldova Köztársaság határozatát a kettős állampolgárságot illetően. Moldova Köztársaság állampolgárai a döntés szerint más országok állampolgárai is lehetnek, a külföldiek pedig Moldova Köztársaság állampolgáraivá válhatnak anélkül, hogy lemondanának eredeti állampolgárságukról. /Valóság és mitológia - az egykori Szekuritáté. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./ Geoana arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező években azt a problémát kell megoldani, hogy "a kibővített NATO és a kibővített Európai Unió határa" Románia keleti határa lesz. - Olyan megoldást kell találni, hogy ilyen körülmények között is a lehető legbensőségesebb kapcsolatok maradhassanak fenn a Prut folyó két oldalán élő románok között - fogalmazott a külügyminiszter. Prisacaru a szenátus külügyi bizottságának vezetője szerint Románia és a Moldovai Köztársaság tárgyalásokat kezdett a kettős állampolgárságról, de ezek a tárgyalások - - megszakadtak, mivel Moldova teljes listát és részletes adatokat kért azokról az állampolgárairól, akik megkapták a román állampolgárságot is. A két ország viszonyában komoly feszültséget okozott, hogy néhány évvel ezelőtt a román kormány rendkívüli mértékben megkönnyítette a román állampolgárság igénylését a Moldovai Köztársaság lakosai számára. A moldovai állampolgárok jelenleg a Moldovai Köztársasággal határos romániai megyék illetékes hivatalaiban is benyújthatják igényüket a román állampolgárságra. /Kettős állampolgárság a moldovaiaknak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./
2004. június 18.
A nemzetközi sajtó is felfigyelt a Romániában elfogadott új örökbefogadási törvényre. A jún.15-i képviselőházi szavazás utáni napokban már több európai és amerikai lap hasábjain jelentek meg hol helyeslő, hol pedig bíráló írások. Eddig közel 30 ezer romániai gyermeket fogadtak örökbe külföldi állampolgárok, több tízezer dolláros „kereskedelmi ügylet” folytán. A román képviselők döntése várhatóan felháborodást kelt az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország illetékesei körében. A The Washington Post szerint „az örökbefogadásokra vonatkozó törvény tizenöt évvel a kommunizmus összeomlása után születik egy olyan államban, ahová az idegenek sietve érkeztek árvaházi gyermekeket örökbe venni, a mintegy 100 ezerre becsült elhagyott gyerek közül”. Az Egyesült Államok és több nyugati ország képviselője is tiltakozott a törvénytervezet több előírása ellen. Az új törvény értelmében csupán azok a külföldi állampolgárok vehetnek örökbe romániai gyermeket, akik egyenes rokoni viszonyban (nagyszülők, testvérek) állnak az érintettel. /B. B. E.: Brüsszel legyőzte Washingtont. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./
2005. június 28.
2003-ban George W. Bush elnök lengyelországi látogatása során időt szakított arra, hogy elmenjen Auschwitzba, és meglátogassa az emberiség elleni támadás egyik legirtózatosabb színhelyét. A következő nap Bush Szentpéterváron tartózkodott, de nem ment el a várostól húsz mérföldre fekvő Szoloveckij-szigetekig, a Gulag első táboráig, nem szólította fel a világot arra, hogy emlékezzenek azokra a milliókra, akik a szovjet koncentrációs táborokban pusztultak el, még mielőtt Auschwitzot létrehozták volna, és miután Auschwitzot már régen lerombolták. „A szovjet kommunizmus áldozatai, akiknek száma messze meghaladja a Hitler táboraiban elpusztultakét, és azok családjai áldást sem kaptak a szabad világ vezetőjétől” – kezdte Michael McFoul politológus könyvismertetését a The New York Timesban, és azt ajánlja nemcsak Bushnak, de a kollektív amnéziában szenvedő Nyugat többi vezetőjének is, hogy olvassák Anne Applebaum A Gulag története című könyvét. A Gulag története 2003-ban jelent meg az Egyesült Államokban és Angliában, azóta több mint két tucat nyelven adták ki. Anne Applebaum, a The Washington Post főmunkatársa elmondta, három fő oka volt, amiért a Nyugat igyekezett elfeledkezni erről a tragédiáról. Egyik ok, hogy a szovjet rendszer évtizedekig gondosan elzárt minden dokumentumot. A Gulagról nem készült fotó, film, ami az embereket felrázta volna. A lágerek helyszínét nem lehetett látogatni, a tanúk, túlélők nem beszélhettek. A mai napig sincs olyan megrázó képsor, mint amilyen a hitleri haláltáborokról készült. A Nyugat köztudatába nem jutott el a Gulag. A másik ok a II. világháború megítélésében gyökerezik. A szövetséges hatalmak meg kívánták őrizni a dicsőséges, felszabadító imázst. Nehéz lenne bevallani, hogy az egyik véreskezű diktátor, Sztálin segítségével győzték le a másik népirtót, Hitlert. A harmadik, talán legfontosabb ok a nyugati baloldali értelmiség kritika nélküli hozzáállása. Azok, akik évtizedekig fáradoztak azon, hogy a szocialista eszméket Nyugatra importálják, attól tartottak, hogy a szovjet rendszer bármely elemének bírálata magára az eszmére vetődött volna rá. A ’60-as években napvilágot látott Szolzsenyicin-kisregény, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, majd a ’70-es években kiadott Gulag-könyve kisebbfajta lázadást okozott, különösen a francia értelmiség körében. Sartre írta Camus-nek, hogy ugyan tűrhetetlennek tartja a lágereket, de még tűrhetetlenebb, ahogyan azokat a burzsoá sajtó szocialistaellenes propagandacélokra akarja felhasználni. A közvélemény a mai napig is a sztálini időkhöz köti a Gulagot, holott időben és térben lényegesen kiterjedtebb volt. Applebaum hangsúlyozta: a XX. század leghosszabb, azaz 1918-tól 1989-ig, Lenintől Gorbacsovig tartó koncentrációstábor-hálózatáról volt szó. Nehéz számokat mondani, de ez alatt az idő alatt hozzávetőlegesen 18 millióan kerültek a lágerekbe, ehhez jön az a 6–7 millió, akiket száműzetésbe küldtek, és hozzáadhatjuk azokat, akiket még a táborba való kerülés előtt meggyilkoltak. A Gulag az egész országot behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Voltak lágerek nagyvárosokban, és voltak közép-ázsiai eldugott településeken. A két rendszer valahol kapcsolatban állt. Hitler tudott a szovjet börtönökről, Sztálin ismerte a náci haláltáborokat. A nácik célirányosan elsősorban a zsidókat üldözték, addig a szovjet rendszer ,,ellenségképébe” mindenki beleférhetett, minden etnikum, réteg, a régi rendszer tagjaitól szabotőrökig, kulákoktól külföldi ügynökökig, lengyelektől zsidókig. A vérengzések csúcspontján már semmi logika sem volt, kiket, miért börtönöztek be. A Gulag börtöneit nem megsemmisítő tábornak szánták, az más kérdés, hányan haltak bele a börtönéletbe, azokba a munkatáborokba, ahol állati sorban tartották őket. A legnagyobb probléma, hogy a Gulag története nem lett része a köztudatnak, a tömegkultúrának. Számos sikeres filmadaptáció dolgozta fel a holokausztot. Ezzel szemben a szovjet rendszerről James Bond-, Rambo-kalandfilmeket láthat a néző a szovjet ellenség karikatúrafiguráival. /Balla Eszter (Heti Válasz, Budapest, máj. 12.): A háló. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2005. november 4.
Az amerikai központú Human Rights Watch emberjogi szervezet washingtoni igazgatója azt mondta: a szervezet „nagy biztonsággal” megállapította, hogy „legalábbis Lengyelországban és Romániában” léteznek CIA-táborok. /Újabb nemzetközi botrány középpontjában Románia? Lengyel és román CIA-táborokról tudósít a Financial Times. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ „A CIA-nak nincsenek bázisai Romániában” – jelentette ki Calin Popescu Tariceanu kormányfő, reagálva a The Washington Post állítására. /Vannak-e titkos börtönök vagy nincsenek? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./ A Washington Post november 2-i számában az állt: néhány kelet-európai baráti országban is létesített a CIA titkos börtönöket, rövid idővel a World Trade Center elleni terrortámadás után, azaz négy éve. Hipertitkosak, olyannyira, hogy az illető országokban csak az elnök, a titkosszolgálat főnöke, és még néhány titkosszolgálati tiszt tud létükről. Bányai Péter politikai kommentátor szerint ha igaz a hír, az megmagyarázhat esetleg egy régi dilemmát: miért maradhatott meg mindmáig tisztségében Radu Timofte. A SRI-főnököt – Ion Iliescu közeli emberét – már Adrian Nastaséék is megpróbálták leváltani még 2003 őszén. Ebben az időben Iliescu elnök Amerikába látogatott. A küldöttség tagja volt Timofte, akit Charles Tenet CIA-igazgató fogadott, és akit hosszú baráti beszélgetés után kitüntetett. Érdemei: „kiváló együttműködés”, „partnerség”, a SRI demokratikus reformjának profi megvalósítása. Előzőleg Timofte ádáz ellenfeleinek „szóvivője”, Ion Stan SZDP-képviselő, a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság elnöke hangozatta, Timofte „nem hajtotta végre a NATO által követelt reformokat, nem demokratizálta a SRI-t”. A kitüntetés pillanatától kezdve többet szó se esett Timofte menesztéséről. Bányai Péter szerint az amerikaiak kedvelik a profi vagy zsarolható titkosrendőröket, kémeket, akik aztán állásukban maradnak, a NATO is elfogadja őket. /Sz. K.: Radu Timofte SRI-főnök érdeme? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2006. február 10.
Helyesbítést közölt a Washington Post február 9-én a január 6-án megjelent Basescu-interjúval kapcsolatban. Eredetileg a lap azt írta, hogy Basescu elismerte, CIA-gépek landoltak a Konstanca melletti Mihail Kogalniceanu repülőtéren. A lap hibajavítása szerint az interjú során a román államfő nem nevezte nevén az amerikai titkosszolgálatot, és a katonai bázis nevét sem említette, ahogy az az interjúban megjelent. „A román államfő csupán annyit mondott, hogy az országban elég sok, különböző amerikai intézményekhez tartozó gép szállt le” – korrigált a lap. /Helyesbít a Washington Post. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./
2006. szeptember 8.
Az Egyesült Államok tegye közzé, hol működnek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönei – követelte szeptember 7-én az Európai Parlament (EP) több képviselője. George Bush amerikai elnök ugyanis elismerte, hogy a CIA „kisszámú” – a Fehér Ház tájékoztatása szerint „száznál kevesebb” – külföldi gyanúsított kihallgatását az Egyesült Államokon kívül folytatja, közvetve beismerve ezzel, hogy helytálló volt a The Washington Post tavaly novemberi értesülése, miszerint a hírszerzés titkos fogva tartási helyekkel rendelkezik külföldön. Egyebek közt Lengyelország és Románia merült föl lehetséges helyszínként. George Maior (SZDP) és Norica Nicolai (NLP) cáfolták azt, hogy Romániában léteznének CIA-börtönök. A parlament különleges szakbizottságának a képviselői kijelentették, hogy a CIA-nak az ország területén folytatott tevékenységével kapcsolatos összes információhoz hozzáfértek, és ezek semmiféle „meglepetést” nem tartogattak. /Európai nyomásgyakorlás Washingtonra. CIA-börtönök: Románia és Lengyelország lehetséges helyszín. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2009. október 19.
Az egykori keleti tömb országai közül legalább kettőben, Magyarországon és Romániában több százezer, kommunizmus korabeli titkosszolgálati iratot tartanak vissza, amelyek olyan egykori kulcsszereplőkkel kapcsolatosak, akik közül néhányan még mindig hatalommal bírnak az üzleti életben, a sajtóban és a politikában – olvasható a The New York Times és a The Washington Post honlapján október 18-án közölt összeállításban. Magyarországon a nemzetbiztonsági szolgálatok a dossziék 27 százalékát elzártan tartják, mivel azok továbbra is szigorúan titkosnak minősülnek – mondta Kenedi János kutató. Romániában továbbra is több tízezer akta titkos. Egy neves politikai elemző szerint a kulcsfigurákkal kapcsolatos iratok soha nem lesznek hozzáférhetők, „ezt nem lehet végrehajtani, mivel még mindig ők irányítják az államot, ott vannak a politikai pártokban, a nem kormányzati szervezetekben, a sajtóban, az üzleti életben”. /Magyarország és Románia több százezer iratot titkosít. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./
